Torzító tényezők a nem vagyoni kárpótlási igények bírói megítélésénél
A négy részből álló cikksorozat a jogpszichológia tárgyában készülő könyv egyik témájának erősen szűkített kivonatát tartalmazza. A fő témán belül a rövid publikációk négy kérdéskört vizsgálnak, amelyek logikailag egymásra épülnek, de önállóan is értelmezhetők, valamint szándékoltan nem szaknyelven íródtak. A cikkek foglalkoznak a betegpanaszokkal, valamint ezek szerepével az ún. „műhiba” kártérítési ügyekben, továbbá a nem vagyoni kártérítési ügyek bírói megítélési problémáival és végül tartalmaznak egy prognózist az új Ptk.-val bevezetendő sérelemdíj lehetséges hatásairól a beteg-orvos kapcsolatra. További információk a szerzőről a www.drszigetizsolt.hu weblapon találhatók.
Az ún. rendszerváltozás utáni társadalmi környezetben hatványozottan megnőtt a polgárok igénye az „igazságos” bírói ítéletek meghozatala iránt, különösen egy olyan érzékeny területen, mint a beteg-orvos kapcsolat. Annak ellenére, hogy az akkor hatályos Polgári perrendtartás az alapelvek szintjén rögzítette az igazság kiderítésére törekvés kötelezettségét a bírák számára, ez a társadalmi elvárás az 1990-es években nem igazán teljesült. Az ezredfordulót követően – főleg miután törvénymódosítással az eljárásjogi szabályok alapelvei közül kivették az igazság kiderítésére irányuló törekvés kötelezettségét – a közfelfogás a bíróságok munkájára (nagyon sok esetben jogos kritikával) kizárólag mint jogszolgáltatásra tekint.
A több szempontból is helytelen kifejezéssel „műhiba” ügyeknek nevezett esetekben – teljesen érthető módon – az érintett beteg/károsult, valamint hozzátartozói egészen más lelkiállapotban lépnek fel egy bírósági eljárásban, mint egy vállalkozói számladíj tartozás miatti ügyben a „károsult” vállalkozó. A bíróság oldalán viszont a vonatkozó eljárásjogi szabályok miatt elvileg mindkét ügycsoportban azonos bírák ítélkeznek, amely tény már önmagában szociálpszichológiai szempontból vett ún. torzító tényezőnek minősül. Bár a bíróságok ügyvitelénél tapasztalható munkamegosztás a szakterületek alapján, de sok esetben azonos tárgyalási napon kell egy bírónak egy maradandó testi fogyatékosságot okozó kezelési hiba miatti eljárást lefolytatnia és egy üzleti típusú jogvitában is eljárnia. Könnyen belátható, hogy a két ügytípus más beállítódást (attitűdöt) kívánna meg az eljáró bírótól, annak ellenére, hogy például a nem vagyoni kártérítési/kárpótlási igények eldöntéséhez ugyanazokat a törvényi rendelkezéseket kell alkalmaznia egy üzleti jogvitában és egy kezelési hibával összefüggő igény elbírálásánál.
Az ezredforduló óta elindult egy érzékelhető folyamat az egészségügyi kártérítési ügyekkel kapcsolatosan, amely szoros kapcsolatban van az ún. betegjogok törvényi szintű deklarálásával, valamint a „fogyasztói öntudat” kiteljesedésével a betegek/károsultak körében. Ez megmutatkozik a vonatkozó perek számának és az érvényesíteni kívánt kártérítési (különösen nem vagyoni kártérítési/kárpótlási) összegek növekedésében is. Azonban a bírói gyakorlat különböző módszerekkel mérsékelni próbálja a néha valóban túlzónak tűnő nem vagyoni kárpótlási összegek megítélését, és erre különböző jogi módszereket alkalmaz. (A hatályos szabályozás szerinti nem vagyoni, az új Ptk. szerint sérelemdíj típusú igényeket a köznyelvben fájdalomdíjként ismerik, amely a beteg károsultat ért különböző lelki eredetű hátrányok kompenzálására szolgál.) De mielőtt a bíróságok által alkalmazott megoldási változatok megemlítésre kerülnének, érdemes feltenni azt a kérdést, hogy vajon mi lehet a motivációja egy bírónak, valamint mi befolyásolhatja, amikor pl. egy tízmillió forintos nem vagyoni kárigény helyett csak a felét, ötmillió forintot ítél meg a károsult javára, pedig az igénybevett igazságügyi orvosszakértő(k) az összegszerűség vonatkozásában nem terjeszthetnek elő szakvéleményt? Álláspontom szerint, hasonlóan az élet más területéhez, ahol olyan emberi kapcsolatokba (interakciók) lépünk másokkal, ahol valamilyen oknál fogva egy kérésünket bírálják/döntik el, az eljáró bírót az alkalmazandó jogszabályi rendelkezéseken és a kötelezően figyelembe veendő jogi normákon kívül számos más tényező befolyásolja döntése meghozatalában. Íme néhány azok közül, amelyek közrejátszhatnak a nem vagyoni kártérítési/kárpótlási ügyek elbírálásakor.
Az orvosi jogviszonnyal kapcsolatos ügyek – elsősorban az igazságügyi szakértő igénybevétele miatt – meglehetősen hosszú ideig elnyúlnak, és ez már önmagában bizonyos szintű frusztrációt okoz mind a peres feleknél, mind pedig a bírónál. A bírónál abban a vonatkozásban, hogy egyik oldalról szeretné megnyugtatóan lezárni az ügyet, másrészről azonban, mivel munkája belső értékelésénél szempont az, hogy mennyi ítéletét hagyták helyben, változtatták meg, illetve helyezték hatályon kívül és utasították új eljárásra, bizonyos fokú lelki nyomás van rajta a helyes döntés meghozatalánál (konformitási kényszer). Nem mindegy az sem, hogy milyenek az adott tárgyalás tárgyi feltételei (nyáron rekkenő hőségben légkondicionáló nélkül, vagy télen, nem megfelelő fűtéssel ellátott helyiségben), de legalább ilyen fontos az adott bíró beállítódása (attitűdje), előítélete (prekoncepció, sztereotípia) az adott ügyhöz, az igényelt kárpótlási összeghez és természetesen a peres felekhez. Például tudományos kísérletek igazolták, hogy a jobban öltözött, „megnyerőnek” látszó embereket az őket nem ismerő személyek többségében pozitív tulajdonságokkal ruházzák fel, amely a tárgyalás menetével persze változhat a kommunikációs folyamat során. Ugyanilyen torzító tényező lehet a károsult fél anyagi/társadalmi helyzete, de ilyennek minősül az igényelt nem vagyoni kárpótlás/kártérítés összege is. Az összegszerűség több szempontból is problematikus pontja a nem vagyoni kártérítési/kárpótlási igényeknek. Mivel a magyar jog az ún. teljes kártérítés elve alapján áll, ezért a lelki sérülések miatti igények összegszerűségének sincs törvényben meghatározott korlátja. Annak eldöntése viszont, hogy egy petevezeték gondatlan átvágása miatti lelki sérelem az adott károsultnál nagyobb-e, mint a lábtörés maradandó szövődményét elszenvedő másik személynél fellépő „fájdalom”, nem szakértői, hanem bírói mérlegelés kérdése. (Azaz nincs egy általános „tarifarendszer”.)
A bírák azonban sok esetben nem egyediesítik kellő módon az ilyen jellegű igények elbírálását, mert lehet, hogy a közfelfogás által „enyhébbnek” minősített esetben fellépő lelki trauma az adott személynél ugyanakkora, mint egy „komolyabb” károsodás esetén. Ezekben az esetekben – még precedensjog hiányában is – a döntések általában egy korábbi, hasonló jellegű sérüléssel, károsodással kapcsolatos ügyben alkalmazott összegszerűségi mértéket vesznek alapul (konformitás). Ez szintén jelentős szociálpszichológiai torzító tényező, mert nem a korábbi esetekre és nem a társadalmi közfelfogásra kellene alapozni az összegszerűséget, hanem az adott konkrét személyt ért károsodásra (individualizáció). Persze ez a módszer sokkal szélesebb körű személyiségbeli és szakmai alkalmasságot kívánna meg a bíráktól, akik jogszabályi előírás alapján pályaalkalmassági vizsgálaton kötelesek részt venni, de ez önmagában még nem azonos az ilyen jellegű szakmai alkalmassággal. (Meg szeretném jegyezni, hogy ennek tartalmával tisztában vagyok, mert én is rendelkezem igazságügyi szakértői intézet által elvégzett bírói pályaalkalmassági vizsgálattal.) A széles közvélemény például azt sem tudja, hogy a vonatkozó jogszabályban (2011. évi CLXII tv. 53. §) foglalt lehetőséggel élve gyakorlatilag a bírák „távmunkában” dolgozhatnak, hiszen – eljárási szinttől függően – két-három tárgyalási napot tartanak, a munkaidő többi részében pedig otthoni munkavégzésre is lehetőségük van. Ez elvileg lehetővé teszi az átlagostól is elmélyültebb gondolkodást a folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatosan, és a valóban egyediesített döntések meghozatalát az egészségügyi kártérítési ügyekben is.
Ami az említett, „fájdalomdíj” kárpótlási összegek csökkentésére irányuló jogi technikákat illeti a bíróságok részéről, alapvetően három irányzat fedezhető fel a közelmúlt és napjaink bírói gyakorlatában, amelyek közül az első esetkörben az ítéletek többsége következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy a nem vagyoni kártérítés megítélésénél a sértett személynek hátrány elszenvedését kell bizonyítania. A másik bírói megközelítés szerint abból kiindulva, hogy a hátrány bekövetkezésének bizonyítása sok esetben a sértett számára megalázó helyzetet teremtett, köztudomású tényként kell kezelni a személyiségi jogsértésből adódó hátrányt. Ennek megfelelően nem kellett a károsultnak bizonyítania a konkrét hátrányt, hanem a bíróság hivatalból tekintette a jogsértést egyben hátrányt okozónak is. A harmadik joggyakorlati irányzatot képviselték azok a döntések, amelyek a nem vagyoni kártérítés megítéléséhez elvben nem kívánták meg a sérelmet szenvedettnél hátrány bizonyítását, hanem a hátrányt és annak súlyosságát csak a nem vagyoni kárpótlás mértékének megállapításánál vették figyelembe. Kiemelendő, hogy a jelenlegi bírói gyakorlat másodikként említett irányzata „győzedelmeskedett” az új Ptk. szabályaival, hiszen ennek a koncepciónak megfelelő módon (csak más jogcímen) nem kell a jogsértés tényén kívül mást bizonyítani a sérelemdíj igényhez 2014. március 15. után. De ez már átvezet a cikksorozat utolsó részéhez, amely a nem vagyoni kártérítés/kárpótlás helyébe lépő sérelemdíj bevezetésének jogi lélektani problémáit szeretné felvetni.
Felhasznált irodalom:
- Forgács József: A társas érintkezés pszichológiája /Gondolat Kiadó Bp. 1997/
- Dr. Dósa Ágnes: Az orvos kártérítési felelőssége /HVG ORAC Lap-és Könyvkiadó Bp. 2010/
- A kártérítési jog magyarázata, szerkesztette: Dr. Fézer Tamás /Complex Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Bp. 2010/
- Salamonné Piltz Judit: A betegjogok és a bizonyítás /Magyar Jog 2013/4.szám, 230-244.old./
- OBDK szakmai beszámolója a betegjogi képviselői tevékenységről (2012) /elérhető: www.obdk.hu/
- Dr. Jobbágyi Gábor: Az orvosi kezelési szerződés a magyar jogban – s az állam felelőssége /Magyar Jog -2013/8.szám 486-492.oldal
- Dr. Petkó Mihály Ph.D: A betegtájékoztatás jogáról és kötelezettségéről /Magyar Jog 2013/8. szám 500.-507.oldal/
- Dr. Hanti Péter: Az új Ptk. és az egészségügy 3. (elérhető: www.medicaonline.hu)
A blogbejegyzést 2014. március 27-én publikáltuk, nem tartalmazza az azóta kihirdetett jogszabályváltozásokat.
