Egyéni jogvédelem a „hivatalbóli” kontrollmechanizmusok körében

Az önkormányzati rendeletalkotással kapcsolatos első bejegyzésben megvizsgáltam az önkormányzati rendeletekkel kapcsolatos felülvizsgálat jelentőségét, az új rendszer alapvető vonásait és fő jellemzőit. Látható volt, hogy a felülvizsgálati eljárások körében megnőtt a szerepe az egyes állami szervek által indított eljárásoknak. A sorozat 3. részében jelzem, hogy az egyén által közvetlenül kezdeményezhető eljárások köre szűkült, így a kormányhivatali normakontroll kezdeményezése, valamint különösen az alapvető jogok biztosának (az ombudsmannak) az eljárása fontos szerepet kapott.

Címkék: jog önkormányzat ombudsman kártérítés állampolgár kormányhivatal jogsértés normakontroll Kúria Dr. Hoffman István önkormányzati rendelet

Az önkormányzati rendeletek normakontrolljának új rendszere

Az Alaptörvény és az annak szabályai alapján elfogadott, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) új alapokra helyezte a helyi önkormányzati rendeletek normakontrollját. Röviden bemutatom, hogy az állampolgárt miként érintheti az önkormányzati normakontroll kérdése, s hogyan és kinél kezdeményezheti a jogait sértő szabályok felülvizsgálatát. Arra is kitérek, hogy az eljárások megindítása mennyiben függ az állami szervek mérlegelésétől. Az egyes eljárásokat részletesen a következő blogbejegyzésekben vizsgálom meg.

Címkék: jog önkormányzat ombudsman állampolgár jogvédelem állampolgári jogok kormányhivatal jogsértés normakontroll Kúria Dr. Hoffman István önkormányzati rendelet alapvető jogok biztosa

Ügyfelem az Állatkert

 2014.04.16. 09:33

Zoo_Logo_Color_RGB.jpgBlogunk „társasági rovatában” olyan jogászokkal készítünk interjút, akik valamiféleképpen az átlagostól eltérő jogi munkát végeznek. Első interjúalanyunk dr. Győri Erzsébet ügyvéd, akinek van egy nem mindennapi ügyfele: a Fővárosi Állat- és Növénykert.
S ezért nagyon-nagyon irigyeljük...

Címkék: állat állatkert szakma érdekességek társasági rovat

Blogindító

 2014.04.03. 11:30

Tisztelt Olvasóink!

Kiadónk működése során sok olyan, a joghoz kapcsolódó témával találkozunk, amelyekre fel szeretnénk hívni a figyelmet, mert hasznos vagy érdekes, de rövidsége vagy nem túl ismert volta miatt nem lehet vele könyvben foglalkozni. Blogunk célja, hogy hetente egy-egy rövidebb írással bemutassunk egy-egy olyan területet, felvessünk egy-egy olyan problémát, ami "benne van a levegőben" - vagy éppen ellenkezőleg, csak szűk körben ismert -, ám nehéz róla bővebb irodalmat találni.
Terveink szerint gyakorlati tudnivalókkal, újdonságokkal, etikával, érdekes jogesetekkel és a jog más tudományágakkal való kapcsolatával foglalkozunk majd, főleg a még fel nem dolgozott területeken.
Olyan írásokat kívánunk megjelentetni, amelyek bizonyos problémákat szokatlan, az általánostól eltérő irányból közelítenek meg. A tények mellett a véleményekre, az objektív leírások mellett szubjektív nézőpontokra is kíváncsiak vagyunk.

Bízunk benne, hogy blogunk hasznos, érdekes olvasnivaló lesz.

Üdvözlettel:

Novissima Kiadó

Címkék: blogindító

Az új Ptk.-val bevezetendő sérelemdíj hatása a beteg-orvos kapcsolatra

A négy részből álló cikksorozat a jogpszichológia tárgyában készülő könyv egyik témájának erősen szűkített kivonatát tartalmazza. A fő témán belül a rövid publikációk négy kérdéskört vizsgálnak, amelyek logikailag egymásra épülnek, de önállóan is értelmezhetők, valamint szándékoltan nem szaknyelven íródtak. A cikkek foglalkoznak a betegpanaszokkal, valamint ezek szerepével az ún. „műhiba” kártérítési ügyekben, továbbá a nem vagyoni kártérítési ügyek bírói megítélési problémáival és végül tartalmaznak egy prognózist az új Ptk.-val bevezetendő sérelemdíj lehetséges hatásairól a beteg-orvos kapcsolatra. További információk a szerzőről a www.drszigetizsolt.hu weblapon találhatók.

Címkék: jog pszichológia polgári kártérítés műhiba lélektan betegpanasz jogpszichológia Dr. Szigeti Zsolt

Torzító tényezők a nem vagyoni kárpótlási igények bírói megítélésénél

A betegpanasz, mint a „műhiba” ügyek „előszobája”

A betegpanasz jogi lélektana

A négy részből álló cikksorozat a jogpszichológia tárgyában készülő könyv egyik témájának erősen szűkített kivonatát tartalmazza. A fő témán belül a rövid publikációk négy kérdéskört vizsgálnak, amelyek logikailag egymásra épülnek, de önállóan is értelmezhetők, valamint szándékoltan nem szaknyelven íródtak. A cikkek foglalkoznak a betegpanaszokkal, valamint ezek szerepével az ún. „műhiba” kártérítési ügyekben, továbbá a nem vagyoni kártérítési ügyek bírói megítélési problémáival, és végül tartalmaznak egy prognózist az új Ptk.-val bevezetendő sérelemdíj lehetséges hatásairól a beteg-orvos kapcsolatra. További információk a szerzőről a www.drszigetizsolt.hu weblapon találhatók.

Címkék: pszichológia kártérítés polgári jog lélektan betegpanasz jogpszichológia Dr. Szigeti Zsolt

Blogszabályzat

 2014.03.06. 14:19

§.jpgA cikkekre, a hozzászólásokra és a kapcsolatfelvételre vonatkozó szabályok, kérjük, olvassa el!

Címkék: blogszabályzat

süti beállítások módosítása