Az új Ptk.-val bevezetendő sérelemdíj hatása a beteg-orvos kapcsolatra
A négy részből álló cikksorozat a jogpszichológia tárgyában készülő könyv egyik témájának erősen szűkített kivonatát tartalmazza. A fő témán belül a rövid publikációk négy kérdéskört vizsgálnak, amelyek logikailag egymásra épülnek, de önállóan is értelmezhetők, valamint szándékoltan nem szaknyelven íródtak. A cikkek foglalkoznak a betegpanaszokkal, valamint ezek szerepével az ún. „műhiba” kártérítési ügyekben, továbbá a nem vagyoni kártérítési ügyek bírói megítélési problémáival és végül tartalmaznak egy prognózist az új Ptk.-val bevezetendő sérelemdíj lehetséges hatásairól a beteg-orvos kapcsolatra. További információk a szerzőről a www.drszigetizsolt.hu weblapon találhatók.
Az új Ptk. 2014. március 15-én történő hatálybalépésével teljesen új jogi alapra kerül a jelenleg nem vagyoni kártérítésként/kárpótlásként ismert igények érvényesítésének lehetősége, amely a jogalkalmazási problémák mellett jogi lélektani szempontból is nagyon érdekes kérdéseket vet fel. Ugyanis az alapvetően – és a törvényhozó által felvállaltan – amerikai gyökerű szabályozás hazai meghonosítása olyan helyzetet teremthet – tekintettel az egészségügy helyzetére és a társadalom morális állapotára – az egészségügyi károkozásokkal kapcsolatosan, mintha „albán életszínvonalra” szeretnénk „svéd adórendszert” alkalmazni. A probléma gyökere az, hogy az új szabályozás szerint a beteg/sérült/károsult személynek csak azt kell igazolnia, hogy lelki sérülése jogsértés következménye, és ezt a jogsérelmet valamelyik egészségügyi szolgáltató okozta az ő gyógykezelésével (pontosabban annak hiányosságával). Ennek bizonyítása a jelenlegi bizonyítási kötelezettséghez képest nagyon egyszerű dolog lesz, mert a károsult rendelkezik dokumentációval a rendelő/kórházi kezelésről. Szemben a korábbi gyakorlattal, a bíróságoknak csak elenyésző mértékben kell majd ebben a vonatkozásban igazságügyi orvosszakértőre támaszkodniuk, hiszen maga a törvény állít fel egy ún. megdönthetetlen vélelmet, azaz a bíró által hivatalból elfogadandó az, hogy az élet, testi épség, egészség, vagy éppen a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megszegése miatt keletkezett kár már önmagában fizikai és lelki sérelemmel jár, és ez a tény lesz a sérelemdíj igény jogalapja. Ennek megfelelően a legtöbb esetben csak az összegszerűség lesz a kérdéses, amely még az eddigieknél is nagyobb „szabad kezet” enged a bírói jogalkalmazásnak. Milyen hatással lesz a szabályozás ilyen jellegű változása a beteg-orvos kapcsolatra és a bírósági eljárásokra?
Az élet, testi épség, egészség, az emberi méltóság, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, mint személyiségi jognak a legkisebb mértékű megsértése megteremti akár a legkisebb kellemetlenség miatt is a sérelemdíj igény lehetőségét, ezért jelentős mértékben terhelni fogja a „hagyományosan” nem felhőtlen beteg-orvos viszonyt. (Gondoljunk csak az egészségügyi intézményekben történő várakozási időre, a várólistákra, esetleges udvariatlan bánásmódra, vagy éppen az ellátással kapcsolatos csekély súlyú kezelési hibákra.) Ráadásul a jogalkotó szándékának megfelelően a sérelemdíjnak magánjogi büntető funkciója is lesz, ennek megfelelően a bíróságoknak például figyelembe kell venniük az összegszerűség megállapításakor a jogsértő magatartás ismétlődő jellegét, azaz hogy az adott egészségügyi szolgáltatónak volt-e már korábban „műhiba”, illetve más ilyen jellegű jogsértés miatti ügye. Ezek a tényezők a beteg-orvos kapcsolat bizalmi jellegét ássák alá, hiszen a jogi szabályozás egyrészről feltételez egy eszköz és anyagi ellátottságban ideális egészségügyi ágazatot, másrészről pedig egy „fogyasztói öntudattal” rendelkező polgárt, akinek jogos elvárása a legmagasabb szintű orvosi ellátás. Persze a valóság ezzel szöges ellentétben áll, és egy olyan országban, ahol a lakosság jelentős része él a létminimum környékén, a törvény által biztosítandó sérelemdíj mint pénzkereseti lehetőség fog jelentkezni. Mivel a lelki jellegű sérelmek összegszerű elbírálásához sem a jogalkotó, sem pedig a bíróságok eddig nem teremtettek semmilyen „mércét”, ezért az eddigieknél is nagyobb szóródás várható az egyes bíróságok gyakorlatában. (Nem véletlen, hogy az USA néhány tagállamában megpróbálkoztak az ilyen jellegű kártérítési összegek korlátozásával, néhány európai országban pedig azt a gyakorlatot követik, hogy csak szimbolikus jellegű kártérítést ítélnek meg sérelemdíj jogcímen a nyerészkedési szándék visszaszorítása érdekében.)
A bevezetendő új személyiségvédelmi rendszer következményeként – egy kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy – egy „időutazásra” kell felkészülnünk, hiszen ami az USA-ban az 1970-es években lezajlott az egészségügyben a sérelemdíj jellegű kártérítési ügyek számának és összegszerűségének robbanásszerű növekedésével, az még előttünk áll. Nálunk is igaz lesz az a szlogen, amely szerint „Rosszul érzed magad? Telefonálj az ügyvédednek! (”Feeling sick? Call your lawyer!”), ennek megfelelően számítani kell az egyre több, nagyon sok esetben nyerészkedő szándékú igényérvényesítőre, akik már azért sérelemdíj iránti igényt terjeszthetnek elő, ha egy orvosi kezelés miatt az átlagosnál hosszabb rehabilitáció szükséges, és „felborítja az életritmusukat”, hogy a szokásosnál korábban kell felkelniük az utókezelésen történő részvétel miatt. Mivel a magyarnál sokkal jobb eszköz és anyagi ellátottság mellett működő amerikai egészségügy is majdnem megrokkant a „korlátlan” igényérvényesítési lehetőségek miatt, szükségszerű lehet jogalkotói, illetve jogalkalmazói (elsősorban bírósági) korrekció, mert a polgárok önkorlátozásában nem lehet bízni. Ami az egészségügyi szolgáltatókat illeti, a jelenlegi körülmények között kevés lehetőségük lesz az ilyen jellegű igények kivédésére. Az amerikai orvosi gyakorlatban kialakított ún. pozitív defenzív medicina azt jelenti, hogy például a különösen kockázatos szülészet-nőgyógyászat körében az orvosszakmailag szükséges mértéknél sokkal nagyobb számban végeztek és végeznek császármetszést a hagyományos szülés levezetés helyett. Ennek indoka az, hogy a bírói gyakorlatban a magzat sérülése, elvesztése magasabb kártétellel jár, mint a szülő nő sérülése, illetve elvesztése (azaz a jogilag kevésbé kockázatos kezelési módot fogják választani az orvosok, még akkor is, ha szakmailag nem feltétlenül lenne szükséges). Erre a trendre itthon is fel kell készülni, viszont a másik amerikai módszer a jogi kockázatok csökkentésére az ún. negatív defenzív medicina csak a magánorvosi praxisban terjedhet el az általános ellátási kötelezettség miatt. Ugyanis az amerikai egészségügyi szolgáltatók jelentős része úgy reagált a tömeges kártérítési igények megjelenésére, hogy az általuk túl kockázatosnak tartott beavatkozás elvégzését egyszerűen visszautasították (megtehették és meg is tehetik, mert számukra nincs kötelező általános ellátási kötelezettség, szemben a magyar szabályozással).
És vajon mit tehetnek majd a bíróságok a nyerészkedő, „bagatell” igények kiszűrése érdekében? Erre jelenleg nincs kifejezett jogszabályi eszközük, hanem csak reménykedni lehet, hogy átvéve a vonatkozó holland gyakorlatot, megpróbálnak gátat szabni a beteg-orvos kapcsolat ilyen jellegű megromlásának. Ennek eszköze lehet az ún. komoly jogsértés klauzula gyakorlati alkalmazása a megadott törvényi kereteken belül. A holland törvény szerint fájdalomdíj csak a személyhez fűződő jogot támadó, komoly jogsértés esetén jár. A bírónak azt kell vizsgálnia, hogy a személyiségi jogot sértő magatartás kellő súlyú-e, hogy a sérelmet szenvedő pszichéjében károsodást okozzon. Ennél a koncepciónál a bíróság két szűrőn keresztül vizsgálja a jogellenes magatartást. Az első fázis egy objektív szűrő, azaz az általános tapasztalati tények, illetve a bíró ismeretei alapján alkalmas-e az adott jogellenes magatartás a személyiségi jogsértésre. Ha igen, akkor a bíró érdemben elbírálja az ügyet, ha pedig nem, akkor a második (szubjektív) szűrő fázisban vizsgálnia kell a sérelemre hivatkozó személyiségének feltárásával, hogy az objektív szűrővel komolynak nem minősíthető magatartás az adott személynél okozhatott-e valamilyen sérelmet. Ennek a módszernek az alkalmazása az új Ptk. szabályozási keretei között elvileg lehetséges, de kétségtelen, hogy ez még nagyobb felkészültséget igényelne a jogalkalmazók, elsősorban a bírák részéről.
És hogy ténylegesen mi fog történni 2014. március 15-ét követően az egészségügyi kártérítési felelősségi ügyekben, valamint ez milyen hatással lesz a beteg-orvos kapcsolatra? Majd meglátjuk.
Felhasznált irodalom:
- Forgács József: A társas érintkezés pszichológiája /Gondolat Kiadó Bp. 1997/
- Dr. Dósa Ágnes: Az orvos kártérítési felelőssége /HVG ORAC Lap-és Könyvkiadó Bp. 2010/
- A kártérítési jog magyarázata, szerkesztette: Dr. Fézer Tamás /Complex Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Bp. 2010/
- Salamonné Piltz Judit: A betegjogok és a bizonyítás /Magyar Jog 2013/4.szám, 230-244.old./
- OBDK szakmai beszámolója a betegjogi képviselői tevékenységről (2012) /elérhető: www.obdk.hu/
- Dr. Jobbágyi Gábor: Az orvosi kezelési szerződés a magyar jogban - s az állam felelőssége/Magyar Jog -2013/8.szám 486-492.oldal
- Dr. Petkó Mihály Ph.D : A betegtájékoztatás jogáról és kötelezettségéről /Magyar Jog 2013/8. szám 500.-507.oldal/
- Dr. Hanti Péter: Az új Ptk. és az egészségügy 3. (elérhető: www.medicaonline.hu)
